The Originals
átok

Ez az átok tulajdonképpen Klaus átka, amit több mint ezer évvel ezelőtt kötött meg az édesanyja Esther. Az egész akkor kezdődött, amikor egy teliholdas éjszakán Klaus és legkisebb öccse Henrik nem tartózkodtak a barlangban, hanem titokban megszöktek, hogy megfigyeljék a vérfarkasokat. A megfigyelésnek az lett a következménye, hogy a vérfarkasok szétmarcangolták Henriket, aki belehalt a sérűléseiben. Ekkor Mikael és Esther úgy döntöttek, hogy gyerekeiket átváltoztatják úgyan olyan erőssé mint a vérfarkasokat, így lettek vámpírok. Azonban amikor átváltoztak, arra nem számított senki, hogy éhségüket, csak emberi vérrel lehet csillapítani, ezért amikor Klaus megölt egy embert a vérfarkas énje is előtört. Ekkor kiderűlt, hogy Klaus nem Mikael fia. Esther, hogy jóvátegye hibáját, egy holdkőbe zárta fia vérfarkas énjét, így teliholdkor nem kell átváltoznia. És az átok úgy szól, hogyha Klaus meg akarja törni az átkot, akkor az átok megtöréséhez szükséges a holdkő, egy vérfarkas és egy hasonmás. Klaus egy idő után meg akarta törni az átkot, és erre lehetősége is volt amikor megismerkedett Katerina Petrova-val, ám az átok megtörése meghiúsult mert Katerina megszökött és magával vitte a holdkövet. Napjainkban Klaus tudomására jutott, hogy Katerina-n kívül van mégegy hasonmás, aki hajlandó feláldozni magát, ha Klaus nem bántja a barátait. Elérkezik a teliholdas éjszaka és végre Klausnak sikerűl az ezer éves átkát megtörnie. Az átok megtörése után kiderűlt, hogy a hasonmásoknak nem kell meghalniuk, hanem elegendő egy kevés is a vérükből, úgyanis Klaus azért akarta megtörni az átkot, hogy olyan természetfeletti lényeket teremtsen mint ő maga Hibrideket, félig vámpír félig vérfarkasok. Így egy saját hadsereget akart teremteni magának, hiszen a hibridek engedelmeskednek neki, mivel ő a teremtőjük. És a hibridteremtéshez Elena vére szükséges, Esther így próbálta megakadályozni, hogy Klaus hibrideket gyártson, hiszen, ha nincs hasonmás vére akkor Klaus nemtud hibrideket teremteni.

 
the originals

Kattints a képre a teljes mérethez!
Üdvözlök mindenkit a the originals rajongói oldalán. Az oldal a cw új sorozatával fog foglalkozni. Az oldalon lehetőség lesz betekintést nyerni a színészek életébe és sok információt megtudni a sorozattal kapcsolatban. A sorozat a the vampire diaries spin off-jaként jött létre. A cw új sorozata az ősi vámpírokról fog szólni. A főszerepben Joseph Morgan, Daniel Gillies, Claire Holt, Phoebe Tonkin, Charles Michael Davis, mellékszereplőként feltűnik a sorozatban, Yusuf Gatewood, Leah Pipes és Danielle Cambell.

 
originals family

Nézzetek be Tami barátnőm Agymenők oldalára, ahol nagyon sokmindent találtok a sorozatról és ha szeretitek.

 
sections

 
    Joseph Morgan | Daniel Gillies
        Claire Holt | Phoebe Tonkin
           Charles Michael Davis
      Danielle Cambell Leah Pipes


Itt találjátok a sorozat készítőinek a Twitter oldalát. A készítők olykor Twitteren keresztül üzennek nekünk a sorozattal kapcsolatban, vagy elejtenek egy két spoilert is.


      Kevin Williamson Julie Plec | Michael Narducci 

             Kattints a képre a teljes mérethez!  Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez!

Az oldalnak több aloldala is van, ilyen az oldal hivatalos facebook oldala, a galéria, az ikonbázis és az extra oldal.

 
Chatbox

A chat arra szolgál, hogy egymással beszélgessetek, vagy nekem a szerkesztőnek írjatok. Megkérek mindenkit, hogy ne szidja a the originals-t és annak színészeit, készítőit, az oldalt és egymással is normálisan kommunikáljatok.


 
Next episode

Kattints a képre a teljes mérethez!

 
Elite

Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez!
Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez!

Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez! 
Kattints a képre a teljes mérethez! Kattints a képre a teljes mérethez!
Kattints a képre a teljes mérethez!
 BETELT! BETELT! BETELT! BETELT! BETELT! BETELT! BETELT!

 
the originals calendar

Kattints a képre a teljes mérethez!

 
Project

Címe: The Originals
Szerepek: Supernaturals
Státusz: Forgatás alatt
Várható: 2014. október 06
Sugározza: CW
képek|ismertető|előzetes|imbd

 
Informations

Szerkesztő: Natália
Design: Natália
Version: 10. Hope Mikaelson
Topic: The Originals
Open: 2013. május 22.
Browser: Google Chrome


Az oldal és az aloldalon talált szöveges és képi anyaga saját, tehát másolni TILOS! A portál saját céllal jött létre, hogy a rajongók megfelelő információt kapjanak. Minden jog a film vagy sorozat készítőit illeti. Az oldal nem áll kapcsolatban a The Originals színészeivel.

                   bejelentkezés és kijelentkezés

 
Fanok
Indulás: 2011-12-24
 

 

 

 

 


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77